Csak Így Simán: Újpest

Új feladatom -amit ugyan magamnak tűztem ki célul-, miszerint szeretnék több publicitást adni nyomtatásban is az állatvédelemnek, egy új szintre emelte a kapcsolatomat a "Céggel". Tekintve, hogy a IV. kerületben igencsak dívik az állatvédősdi, kézenfekvőnek tartottam, hogy ellátogassak oda, és egy jó kis szaftos beszámolót írjak az angol nyelvű közösségnek arról, hogy bizony nálunk, Magyarországon is létre tud jönni egy olyan elszánt, önfeláldozó és önérzetes csapat, akik arra szentelik szabadidejüket, pénzüket és szaktudásukat, hogy az elhagyott, megkínzott, vagy épp nem megfelelően tartott állatokkal foglalkozzanak.

Arra azonban nem számítottam még legvadabb álmaimban sem, hogy megint a Rendőrségen kötök ki. De megtörtént.

Önjelölt kellemetlenkedőként betettem hát topánkámat a kerületi Kapitányságra, hogy az Állatvédelmi Járőrök "hivatalos oldalát" egy picit kifaggassam a sztoriról.

Ugyan siófoki létemre nyilván az a kaps lesz mindig is a szívem csücske, amolyan sokadik otthonom, tele fantasztikus szaktudású és intelligens emberekkel (kit miért tud szeretni az ember...), de ma átértékelődött bennem a "bunkó pesti" fogalma. Leginkább megszűnt létezni.



Sokaktól sokszor hallottam, hogy Pesten rendőrködni egyenlő a zombivá válással, mindenki kedvetlen, monoton, illetve érzéketlen. A bánásmódról, ami a károsult civileket illeti, inkább nem is mesélem a horrorsztorikat. A vegzáláson kívül mást itt a "kollégák" mást nem csinálnak, esetleg néha felrúgják az épp alvó csövest, aztán jót kacagva tovább állnak. Na ezt most tessék elfelejteni, jön a valóság.

Elvárások: unalmas emberek, fapofával leültetnek egy székbe, majd mikor az Urat kérdezem a történetről, szépen faarccal megválaszolja a kérdéseimet, majd valamilyen mondvacsinált indokkal kitessékel 10 percen belül az irodából.

Tapasztalat:

Az épületbe belépve szinte már éreztem is a szokásos (számomra) kellemes, "jelvényes" atmoszférát. Tapasztalataim ellenére senkire sem kellett előre mosolyognom, olyan barátságosan fogadott mindenki, hogy azt hittem, menten dobok egy hátast. (Mea Culpa; előítéletek, előítéletek...)

A legnagyobb meglepetés azonban a Kapitányságvezetőnél ért: (annak ellenére, hogy az interneten csupa szépet s jót hall az ember, azért igyekeztem óvatosan számítani a csupa jóra, de mint kiderült, mindez teljességgel felesleges volt.)

Egy olyan férfival volt szerencsém leülni beszélgetni, aki nem csak megfelelő kiállású, és kompetens vezetőnek tűnik számomra (tegyük hozzá, hogy az én értékelésem mit sem ér, elvégre laikus szemmel nézem végig a történteket), hanem végig észben tartotta, hogy ez nem a szokványos, hivatalos kérdezz-felelek lesz. 

Beszélhettünk volna számadatokról; abból ugyanis van bőven. De! Mindenfajta előzetes puhatolózás nélkül számolt be állatbarátságáról, s hogy személy szerint Neki mennyire fontos az, hogy egy akármilyen állat ellen elkövetett bűncselekmény/szabálysértés mélyen érinti az állományát, és egyöntetűen kiállnak ezen nemes cél mellett. (Kérdem én, hogyan is jöhetett volna létre enélkül egy, az SPCA-hez kísértetiesen hasonló mozgalom, ha mindez az aktívan résztvevőket ne érdekelné? 

Visszatérve az állományra: hallomásból egy -az élethez és annak értékéhez- olyan hozzáállással rendelkező csapatról számolt be a "Főnök", ami szerintem széles e világon páratlan. A járőrök élvezik az Állatmentő Ligával közös járőrözést, és tudatában vannak annak, hogy -ugyan rengeteg kötelességet írnak nekik elő, amit nem ők találnak ki maguknak, de ebbe nem fogok belemenni- nekik is "kutya" kötelességük a segítségre szorulókat oltalmazni, megvédeni. 

Remek érzéssel tölt el, hogy nem szabtak a feljebbvalók sem gátat egy efféle kezdeményezésnek, pontosan ezért születik most ez az aprócska pro-rant. Tele a pici szívem örömmel, mikor egy fiatal csapatot olyan szinten támogat egy (elvileg!) betokosodott vezető réteg, hogy az fizikai valójában is meglátszik.

Lassan születik a hivatalos cikk, csupa széppel s jóval, az angol nyelvű közönség részére. Úgy vélem, ez egy olyan típusú összefogás, amiről a legtöbb embernek hallania kell, sőt mi több: követni a példát. Egy ilyen jó cselekedet senkinek sem okoz fájdalmat, sőt, ha csak fele annyira jó kedve lesz bárkinek mint az enyém, már megérte beleölni ezt a fél órát, órát, párezer forintot, hogy elvigyük a kutyusunkat chipeltetni, egy jót sétálni, játszani, vagy, hogy -mindig csak egy kicsit jobban- odafigyeljünk egymásra.

Újpestnek ez sikerült. Szívből jövő gratulációm.