"Mindenki másképp csinálja".
Nyilván ez nem egy nagy, ismeretlen bölcsesség, ami bárkinek brutális, hihetetlen megvilágosodással szolgálhatott. Van korrupt, van korrekt, van jóképű, van csúnya, van öreg és van fiatal. Nyilván ez a kis töredék lista nem elégíti ki azt a széles spektrumot, amit a Cégnél dolgozó emberek személyiségét, milyenségét jellemzi. Kitaláltam, hogy írok pár megtapasztalt jellemzőt, hogy ne kelljen senkit sem valótlannal vádolni.
(Lábjegyzet:) Eredetileg úgy terveztem, hogy ez a poszt 200%-ig személyes töltetű lesz, és le is fogom tiltani azon olvasók részére, akik nem regisztrálnak, így kiszűrve azokat az embereket, akiket nem érdekel a blog írójának 'miértje', vagyis, hogy miért éppen ez a cég, miért itt és miért most.
Sajnos a Blogger azonban (jelenlegi tudásom szerint) nem engedi, hogy -lazán kezelhető módon- privátra állítsam az olvasni valókat, így maradt az 'óvatos' fogalmazás. Meg is kezdeném ezt a kis "miértek bejegyzését", és remélem, hogy nem csúszom meg semmin, illetve, hogy eleget, de nem túl sokat árulok el.
Miért a Cég?
Sokan kérdezték már (többen a hisztéria határán), hogy miért éppen, miért pont a rendőrök? Ne már...
Na akkor az elején kezdem, rövidre fogom, és velősre.
2010-ben kezdődött a nagy "tinédzser l'amour", ami azóta is kitart, kisebb-nagyobb fellángolásokkal (amik véleményem szerint igenis értékes részei egy jó kapcsolatnak- nekem ez jutott.)
Nyáron szabadultam be a szülővárosom kapitányságára, tolmács beosztásban. Szörnyű napokkal a hátam mögött, (hogy érthető legyen: karikásra sírt szemekkel beléptem, és vártam, hogy mindenki szépen békén hagyjon, és, hogy leteljen a munkaidő, ami után folytathattam az önsajnálatot.)
Természetesen a Sors olyan meglepetéssel szolgált, amilyenhez hasonlóra azóta is várok, hogy történjen még. De ezt irtó nehéz lesz überelni.
Tisztázzuk, hogy úgy mentem be az újdonsült munkahelyemre, hogy 1.: kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy eszembe jusson az például, hogy itt nekem mindenféle flancos felelősségem van, tehát csúnyán megjárhatom, ha valamit félre fordítok. 2.: teljesen kiment a fejemből, hogy én tulajdonképpen tartottam a rendőröktől. Azon sztereotipisták közé tartoztam, aki ha meglátott egy szépen felmatricázott szgkt, vigyázzba vágta magát és várta a jogtalan büntetést.
Mindez azonban a másodperc töredékrésze alatt eltűnt a levegőből. Egy fiatal, rugalmas, irtó közvetlen és frenetikus humorral rendelkező csapattal sikerült találkoznom. Az ott dolgozó emberek mindegyike a maga nemében egyedülállóan szerethető személyiség, és nem restellettek kiszedni a kis tolmácsot a halál torkából. Ezt tessék mindenkinek úgy értelmezni, ahogy szeretné, hagyok helyet a lehető legőrültebb ötleteknek.
Sokkal tartozom Nekik. Ők voltak azok, akik kirántottak a monoton mindennapok szürkeségéből, és ehhez nem feltétlenül kellett akárhová vonulni. Úgy bemenni valahova reggel/vagy éppen éjfélkor , hogy kilométerszéles mosoly vár az emberre már a bejáratban, nos ez ritka. Én találtam egy helyet. Olyan megértő és befogadó, és nem utolsó sorban intelligens hölgyekkel és urakkal ismertetett meg a Sors, hogy a mai napig sem győzöm hálálkodni.
A küldéseknél tapasztalt emberségesség, a szakmai tudás megjelenése pedig néha tényleg arra késztetett, hogy eltátsam a számat. (amikor a sokezer jogszabályból egy 2004es verziót idéz a járőrbácsi nekifutásból szó szerint, akkor azért az már na... De lehet, hogy ez csak engem hat meg.)
Leszögezném, hogy (sajnos) azon kevesek közé tartozom, akik joggal gyűlölhetnék is akár (legalább) egy rendőrt, de vagyok ahhoz elég intelligens, hogy a szakmai tudást tudjam objektíven értékelni. Mindezt meg is teszem, ami meg az egyenruha alatt van: Na az az, ami nem ide tartozik.Vissza ahhoz a részhez, hogy miért Ők a jófiúk:
Siófok nem az a város, ahol nehéz elveszíteni az embernek a fejét. Nyár, őrület, bulizás, garázdaság... Mit sem tudó civilként már réges-rég szétzúztam volna pár koponyát néhány olyan esetnél, amik égbekiáltóan felháborítóak voltak. És mégis: Áll mellettem a jelvényes, nyáltól fröcsögő ordítást hallgatva, vesz egy mély levegőt és megkérdezi, hogy "pontosan mi is történt, Hölgyem?" Számomra már szinte vérlázító volt ez a nyugalom és udvariasság. "De hát neki ez a munkája"-mondaná most a sok szűkagyú. Ez egy tévedés. A rendőrnek szerintem sehol sem szerepel a munkaköri leírásában, hogy rezzenéstelen arccal tűrje, ahogy egy senkiházi IQfighter porrá alázza sok-sok szemtanú előtt, hiszen Ő nem üthet vissza... Ezek a jómadarak persze majd megkapják a karma ajándékát egy nap, de azért személy szerint szívesen okoztam volna bármelyiknek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket...
Hát itt az ok: Ez a munkahely, ami random meseországként csöppent az életembe, annyi mindenre tanított meg oly kevés idő alatt, hogy a mai napig csak folyamatban van a feldolgozás. Sokak közül például:
Minden helyzetben érdemes megőrizni a hideg véredet.
Minden félelmetes újdonság felé nyitni.
Valamint, hogy az életben semmi sem fekete vagy fehér.
Ignoráns taknyosként ezeket nekem is látnom, hallanom és fordítanom kellett, hogy eléggé mélyen beivódjanak az agyamba az ilyesfajta szituációk. Amiért viszont a leghálásabb vagyok, hogy olyan lányokat, srácokat, apukákat és anyukákat ismertem meg itt, akik közül sokakra felnézek, és minden nap mosolyt csal az arcomra, ha egy közösségi portálon a boldogságukról szóló fényképeket, vagy épp mondatokat rakják.
Miért egy online platformon osztom meg mindezt?
1.: ha kapnék erre újságot, nyilván napilapot csinálnék belőle, pici rózsaszín szívecskékkel, blablabla...
2.: (és itt jön a lényeg...)
Szerencsémre a blogom olyan nyelvi eszközöket ad a kezembe, amelyekkel akár egy szó segítségével ezret elmondhatok. Sok-sok gondolatom többjelentésű, vagy épp hagy teret a továbbiak születésének. Ez az én módszerem, szeretem, és ragaszkodom hozzá. Plusz, így, ha bárki magára ismer, legalább elmosolyodhat egy pillanatra. (az ugyanis nem ártalmas sem Ön, sem környezete egészségére.)
Miért most?
2012-ben született a blog. A tény, hogy épp az állatvédelemmel kapcsolatban is a Céges élet egy olyan figurájával sikerült találkoznom, aki megint arra késztetett, hogy felkapjam a fejemet, azt hiszem, magáért beszél. Mindez kellő motivációval szolgált, hogy tovább folytassam a pötyögést, ha megint agymenésem támad. Tulajdonképpen a "most" innentől kezdve bármely random időpontot jelent majd, amikor poszt jelenik meg.
Nyilván ez nem egy nagy, ismeretlen bölcsesség, ami bárkinek brutális, hihetetlen megvilágosodással szolgálhatott. Van korrupt, van korrekt, van jóképű, van csúnya, van öreg és van fiatal. Nyilván ez a kis töredék lista nem elégíti ki azt a széles spektrumot, amit a Cégnél dolgozó emberek személyiségét, milyenségét jellemzi. Kitaláltam, hogy írok pár megtapasztalt jellemzőt, hogy ne kelljen senkit sem valótlannal vádolni.
(Lábjegyzet:) Eredetileg úgy terveztem, hogy ez a poszt 200%-ig személyes töltetű lesz, és le is fogom tiltani azon olvasók részére, akik nem regisztrálnak, így kiszűrve azokat az embereket, akiket nem érdekel a blog írójának 'miértje', vagyis, hogy miért éppen ez a cég, miért itt és miért most.
Sajnos a Blogger azonban (jelenlegi tudásom szerint) nem engedi, hogy -lazán kezelhető módon- privátra állítsam az olvasni valókat, így maradt az 'óvatos' fogalmazás. Meg is kezdeném ezt a kis "miértek bejegyzését", és remélem, hogy nem csúszom meg semmin, illetve, hogy eleget, de nem túl sokat árulok el.
Miért a Cég?
Sokan kérdezték már (többen a hisztéria határán), hogy miért éppen, miért pont a rendőrök? Ne már...
Na akkor az elején kezdem, rövidre fogom, és velősre.
2010-ben kezdődött a nagy "tinédzser l'amour", ami azóta is kitart, kisebb-nagyobb fellángolásokkal (amik véleményem szerint igenis értékes részei egy jó kapcsolatnak- nekem ez jutott.)
Nyáron szabadultam be a szülővárosom kapitányságára, tolmács beosztásban. Szörnyű napokkal a hátam mögött, (hogy érthető legyen: karikásra sírt szemekkel beléptem, és vártam, hogy mindenki szépen békén hagyjon, és, hogy leteljen a munkaidő, ami után folytathattam az önsajnálatot.)
Természetesen a Sors olyan meglepetéssel szolgált, amilyenhez hasonlóra azóta is várok, hogy történjen még. De ezt irtó nehéz lesz überelni.
Tisztázzuk, hogy úgy mentem be az újdonsült munkahelyemre, hogy 1.: kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy eszembe jusson az például, hogy itt nekem mindenféle flancos felelősségem van, tehát csúnyán megjárhatom, ha valamit félre fordítok. 2.: teljesen kiment a fejemből, hogy én tulajdonképpen tartottam a rendőröktől. Azon sztereotipisták közé tartoztam, aki ha meglátott egy szépen felmatricázott szgkt, vigyázzba vágta magát és várta a jogtalan büntetést.
Mindez azonban a másodperc töredékrésze alatt eltűnt a levegőből. Egy fiatal, rugalmas, irtó közvetlen és frenetikus humorral rendelkező csapattal sikerült találkoznom. Az ott dolgozó emberek mindegyike a maga nemében egyedülállóan szerethető személyiség, és nem restellettek kiszedni a kis tolmácsot a halál torkából. Ezt tessék mindenkinek úgy értelmezni, ahogy szeretné, hagyok helyet a lehető legőrültebb ötleteknek.
Sokkal tartozom Nekik. Ők voltak azok, akik kirántottak a monoton mindennapok szürkeségéből, és ehhez nem feltétlenül kellett akárhová vonulni. Úgy bemenni valahova reggel/vagy éppen éjfélkor , hogy kilométerszéles mosoly vár az emberre már a bejáratban, nos ez ritka. Én találtam egy helyet. Olyan megértő és befogadó, és nem utolsó sorban intelligens hölgyekkel és urakkal ismertetett meg a Sors, hogy a mai napig sem győzöm hálálkodni.
A küldéseknél tapasztalt emberségesség, a szakmai tudás megjelenése pedig néha tényleg arra késztetett, hogy eltátsam a számat. (amikor a sokezer jogszabályból egy 2004es verziót idéz a járőrbácsi nekifutásból szó szerint, akkor azért az már na... De lehet, hogy ez csak engem hat meg.)
Leszögezném, hogy (sajnos) azon kevesek közé tartozom, akik joggal gyűlölhetnék is akár (legalább) egy rendőrt, de vagyok ahhoz elég intelligens, hogy a szakmai tudást tudjam objektíven értékelni. Mindezt meg is teszem, ami meg az egyenruha alatt van: Na az az, ami nem ide tartozik.Vissza ahhoz a részhez, hogy miért Ők a jófiúk:
Siófok nem az a város, ahol nehéz elveszíteni az embernek a fejét. Nyár, őrület, bulizás, garázdaság... Mit sem tudó civilként már réges-rég szétzúztam volna pár koponyát néhány olyan esetnél, amik égbekiáltóan felháborítóak voltak. És mégis: Áll mellettem a jelvényes, nyáltól fröcsögő ordítást hallgatva, vesz egy mély levegőt és megkérdezi, hogy "pontosan mi is történt, Hölgyem?" Számomra már szinte vérlázító volt ez a nyugalom és udvariasság. "De hát neki ez a munkája"-mondaná most a sok szűkagyú. Ez egy tévedés. A rendőrnek szerintem sehol sem szerepel a munkaköri leírásában, hogy rezzenéstelen arccal tűrje, ahogy egy senkiházi IQfighter porrá alázza sok-sok szemtanú előtt, hiszen Ő nem üthet vissza... Ezek a jómadarak persze majd megkapják a karma ajándékát egy nap, de azért személy szerint szívesen okoztam volna bármelyiknek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket...
Hát itt az ok: Ez a munkahely, ami random meseországként csöppent az életembe, annyi mindenre tanított meg oly kevés idő alatt, hogy a mai napig csak folyamatban van a feldolgozás. Sokak közül például:
Minden helyzetben érdemes megőrizni a hideg véredet.
Minden félelmetes újdonság felé nyitni.
Valamint, hogy az életben semmi sem fekete vagy fehér.
Ignoráns taknyosként ezeket nekem is látnom, hallanom és fordítanom kellett, hogy eléggé mélyen beivódjanak az agyamba az ilyesfajta szituációk. Amiért viszont a leghálásabb vagyok, hogy olyan lányokat, srácokat, apukákat és anyukákat ismertem meg itt, akik közül sokakra felnézek, és minden nap mosolyt csal az arcomra, ha egy közösségi portálon a boldogságukról szóló fényképeket, vagy épp mondatokat rakják.
Miért egy online platformon osztom meg mindezt?
1.: ha kapnék erre újságot, nyilván napilapot csinálnék belőle, pici rózsaszín szívecskékkel, blablabla...
2.: (és itt jön a lényeg...)
Szerencsémre a blogom olyan nyelvi eszközöket ad a kezembe, amelyekkel akár egy szó segítségével ezret elmondhatok. Sok-sok gondolatom többjelentésű, vagy épp hagy teret a továbbiak születésének. Ez az én módszerem, szeretem, és ragaszkodom hozzá. Plusz, így, ha bárki magára ismer, legalább elmosolyodhat egy pillanatra. (az ugyanis nem ártalmas sem Ön, sem környezete egészségére.)
Miért most?
2012-ben született a blog. A tény, hogy épp az állatvédelemmel kapcsolatban is a Céges élet egy olyan figurájával sikerült találkoznom, aki megint arra késztetett, hogy felkapjam a fejemet, azt hiszem, magáért beszél. Mindez kellő motivációval szolgált, hogy tovább folytassam a pötyögést, ha megint agymenésem támad. Tulajdonképpen a "most" innentől kezdve bármely random időpontot jelent majd, amikor poszt jelenik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése