Kellemes Karácsonyi "Hagyjállógva"

Mindenkinek boldog "szeretet" ünnepét szeretnék kívánni. Főleg azoknak a (szokásos módon) "k***g" rendőrnek titulált Kollégáknak, akik bevállalták a szolgálatot az ünnepek alatt. Mégiscsak mindenki szívesebben töltené a karácsonyt a meleg családi fészkében, mint az egyes rendőrségi épületekben, nemde?

Tudom, jöhetnek a szkeptikusok, hogy "kétszáz százalék", meg ilyenek, de vagyok olyan szentimentális lelki nyomorék, hogy számomra a pénz csupán egy mocskos eszköz, amiből az éppen elég bizony éppen elég.

Most viszont, hogy túl vagyok az ünnepi nyáladzáson, áttérnék egy -ismételten- mindennapos, rendőrök számára egyenesen rekeszizom-tornának is felfogható, de amúgy érdekes kérdéseket felvető témára.

Meddig terjed a rendőr feladatköre, és ami talán még fontosabb: hol kezdődik?

Érdekes kérdés merült fel egyik kedves barátommal az esti beszélgetésünk során, a kérdése pedig a következő volt: Ha ittas embert lát a rendőr az utcán, miért nem veszi el tőle a kocsikulcsot, és akadályozza meg, hogy autóba üljön (amivel a feljelentést is megúszná az ipse), ahelyett, hogy súlyos összegek szövegbe foglalása után jól feljelenti, és ezzel keresztbe tesz neki?

Namost, ezzel a felvetéssel annyi probléma van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
Egy ideális világban, ha valaki odamegy egy csatak részeg emberhez, és megkéri, hogy ugyan már nem üljön autóba, mert ezzel nem csak saját maga, hanem mindenki más testi épségét is veszélyezteti, az ittas illető megköszöni a figyelmeztetést, zsebre vágja a slusszkulcsot, és befekszik a hátsó ülésre aludni. Ami viszont a valóság: Ha akárki odamenne, hogy 'ugyan Józsi bácsi, múlt héten is elütött egy kutyát részegen hazafele menet, ne üljön már megint a volán mögé', erre nagy valószínűséggel önfejű, átlagos, "hagyjbékénrészeg" választ kap akárki. Isten mentsen meg attól meg egy járőrt, hogy ilyet megkíséreljen, szerintem rá is rontanának.
Konklúzió tehát: szép szóval nem igazán lehet hatni egy illuminált állapotú egyénre, akármily' ideális tudna lenni ez a megoldás.

S hogy miért nincs joga a rendőrnek kitépni az épp vezetni készülő illető kezéből a kocsikulcsot az utcán?
Mert azzal, hogy valaki az utcán "kulturált" módon, ittas állapotban tartozik, tudtommal nem követ el semmiféle szabálysértést. Azzal viszont, hogy a volán mögé ül, természetesen miután a működésbe helyezett gépjárműből való kiparancsolás megtörtént, az már a kolléga hatásköre.

A második hatalmas problémám ezzel a kérdéssel az, és igazából a közvélemény vakságára  is szeretnék rámutatni: manapság miért divat a bűnözők védelmezése? Amint leközlik a hírekben, hogy három ember halálát okozta az ittas sofőr, rögtön közutálat tárgyává válik. Addig miért nem? Ugyanúgy veszélyezteti a közösséget, és csupán a szerencsén múlik, hogy mindig nem történik tragédia. Miért kellene a rendőrnek azért könyörögni, hogy a kocsmából kiszédelgő tinédzser ne üljön be apuci sokmilliós verdájába, hogy hazáig bömböltesse a diszkózenét és átmenjen valami ártatlan arra kószálón 180-nal a belvárosban? Ez természetesen nem csak azon taknyosoknak szól, akik ilyeneket csinálnak, azoknak a felelősségtudatot nem ismerő felnőtt embereknek is, akik magukra ismernek. Innen, a világháló -és az intelligencia- másik oldaláról üdvözlöm őket. Ugyanezt üzenném azoknak az alakoknak is, akik rávillognak a szembe jövő autókra, hogy traffipax van: remélem, egy ilyen jóhoz szokott gyorshajtó, aki eddig mindent megúszott, fog egyszer átmenni a kis lábujjadon.

Ps.:
Őszintén és kitartóan próbálom keresni a rendszert ebben a káoszban, de néha komolyan nehezemre esik.

Törvények: Szolgálnak és Védenek?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

a mai téma kicsit állatvédő-szagú lesz majd, de igyekszem majd tárgyilagosan, valamint szimpla logikán alapuló érveléssel kifejteni azt, ami úgy gondolom, egy fontos téma. 

Pár napja érdekes vitába keveredtem egy amúgy számomra kedves ismerősömmel. A téma egy 19 éves amerikai fiatalember volt, aki (számomra) különös kegyetlenséggel kivégzett 4 kölyökmacskát. 

A beszámolót ezen a website-on lehet megtekinteni. 

(Aki esetleg nem beszélne angolul, de érdekli a többi részlet, amit a cikk elmond, szívesen lefordítom neki.)

Tehát...A veszekedés komolyságát és témahűségét jelezendő el kell, hogy mondjam, a  kiscicáktól valahogy pitbullokon keresztül eljutottunk egészen a szuper-aktuális Rezesova-ügyhöz. A két ügy közti (egyáltalán nem létező) tér és időbeli összefüggéseket inkább nem taglalom,mert nem innen szeretnék nyugdíjba menni.

Természetesen a szócsatának vége is lett, azonban egy fontos kérdést vetett fel, ami nem hagy nyugodni:

Rezesova tettével - körülményektől és módszerektől függetlenül - 4 ember életének a végét okozta. Az amerikai fiatalember, Sterling Medina 4 kismacskának az életét vette el. Nem akarok párhuzamot vonni a két eset között, csak matematikailag rávilágítani a dolgokra. Rezesova kisasszony egyelőre 6 évnél tart, míg Sterling várhatóan elpusztított állatként, tehát macskánként 2 évet, vagyis összesen 8 év börtönbüntetésre számíthat.

A Rezesova-ügyben annyi minden tisztázatlan, hogy bele sem merek nyúlni.

A kérdés azonban megfogan az ember fejében:

Miért van szükség az ilyen jellegű, ennyire kemény büntetésre, ha egy ugyanennyi ember halálát követelő balesetért van, aki csak 6 évet kap? 

Itt jutott eszembe az Újpesten tett látogatásom során megkérdezett kedves Kolléga Úr egy mondata:

"Az az ember, aki állatkínzást követ el, valamilyen szinten beteg."...Ezt a gondolatot tovább vinném, s itt van számomra egyfajta jelentés: Az az ember, aki ilyen könyörtelenül visszaél fizikai fölényével egy védtelen állattal szemben, nem érdemel könyörületet. Mi rá a garancia, hogy egy kisbabával, ami hasonlóan képtelen magát megvédeni, nem fog ugyanígy "rendelkezni"? Ne adj' Isten felsír, az illető pedig éppen valami lelki probléma miatt hasonló állapotba kerül? Nem lepne meg, ha -egy ilyen aberrált személy- emberi lénnyel is meg merné csinálni azt, amit a macskákkal. 

Rá kellett jönnöm, hogy számomra az állatvédelmi törvényeknek többletjelentése van.Úgy gondolom, hogy minden törvénykezés általában az ember biztonságát, védelmét helyezi előtérbe, és ez alól ebből a szempontból szerintem az állatvédelmi törvények sem kivételek.

Feltételezem, azért szól a törvény eredendően gerinces állatról, mert ezek a fajok közelebb állnak az ember biológiájához, s ha valaki egy ilyen lény célzott, szándékos kínzására is képes, kicsi a határ amit át kell lépni az emberi élet kockára tételéhez. Egy esetlegesen lelkileg túlpörgetett illető hirtelen felindulásból olyan dolgokra képes néha, amelyekre jobb napokon még csak nem is gondol.

Mindez természetesen nem mentesíti az alól, hogy az állatkínzást a törvény bünteti, amit el lehet fogadni, el kell fogadni, s betartani, vagy viselni a következményeket.

Nyomok Nélkül?

Kedves Hölgyek és Urak,

Ezúttal nem lesz más a téma, mint a betörések és azok kezelése, feldolgozása.
Sajnos azzal a gondolattal, hogy egyszer kéretlen látogatók teszik be a lábukat otthonainkba, meg kellett mára tanulnunk együtt élni. Mindennek ellenére nem gondolom, hogy rettegéssel a buksiban kellene minden egyes alkalommal üresen hagynunk otthonainkat, mert a helyzet csak annyira szörnyű, amennyire mi megengedjük neki.

Nyilván a biztonság elsősorban lakóhelyünk elhelyezkedésétől (a ház elhelyezkedése az udvarban-igen, ilyen triviális dolgoktól-), az általános környéktől, szomszédoktól és a helyi rendvédelmi szervek aktivitásától is függ. Itt most a szélsőséges környékeket mellőzve fogok egypár dolgot megemlíteni (tehát nem Kanadáról fogok mesélni, ahol nyitott ajtónál alszik az ember, de nem is arról az úriemberről, aki szögesdróttal és vizesárokkal próbálta értékeit védeni, mert szomszédairól azt feltételezte, hogy esetleg tudtán kívül megcsodálnák értékeit egy nap).

Első sorban nem is körülményekről, hanem esetekről fogok okfejtő szeánszot tartani, és főként -mert tapasztalatom szerint felnőtt, dolgozó embereknek néha hiányzik ez a fajta információ az életükből. Jöjjön hát a soha fel nem tett, és így nem megválaszolt kérdések listája. Amolyan ki-mit-tegyen.

Mit tegyünk, ha azt tapasztaltuk, hogy betörtek hozzánk?
Sok állampolgár beront a házba/lakásba, mikor észre vette, hogy betörtek hozzá. Nos aki nem néz elég csudiszupin kiszínezett amerikai sorozatot arról, hogy a CSI szakemberei hogyan derítik ki az évszázad gyilkosságát egyetlen körömdarabból, annak nyilván nem jut eszébe, hogy a magyar nyomozó kollégáknak sem kellene keresztbe tenni azzal, hogy összejárkálják, összetaperolják, ne adj Isten megsemmisítik a keletkezett bizonyítékokat, bűnjeleket.

Ha láthatóan sérült egy nyílászáró az épületen, és mi biztosan nem úgy hagytuk ott, tehát meg tudjuk állapítani, hogy jogtalan behatolás történt, tessék a Rendőrséget "megcsörcsizni". Ezért vannak. Elég rövid ahhoz a telefonszámuk, hogy bármely egyébként középkategóriás állampolgár megjegyezhessen annyit, hogy 107... nemde? Akinek túl sok a három különböző számjegy megjegyzése, mondok másikat: 112. A segélyhívó ugyanúgy összeköttetésbe tud minket hozni a hozzánk legközelebb dolgozó kapitányság/őrs jelvényeseivel.

Tehát még egyszer elismételném: Ha messziről észre vettük, hogy betörtek hozzánk, maradjunk a lakáson kívül és várjuk meg a Kollégák kiérkezését. (Néha több időbe telik; kevés olyan kaps/őrs van, ahol a járőrök illetve nyomozók egész nap csak malmoznak és telefoncsörgésre várnak, tehát a kulcsszó a türelem.)

Mi történik, ha már bement a lakóhelyre, és ott vette észre, hogy esetleg egy ablak vagy hátsó ajtó került felfeszítésre-betörésre?
Ismétlés következik, amolyan betörés-mantra. NE NYÚLJUNK SEMMIHEZ.
Azért próbálom nyomatékosítani, mert rengeteg olyan helyszínhez volt szerencsém, ahol a húszfős marharépa társaság, miután kettékaratézták a bejárati ajtajukat, végigtrappoltak a tett helyszínén, mindent jól összetapiztak, ezzel gyakorlatilag minden esetleges lábnyomot, valamint tenyér- vagy ujjlenyomatot eltüntetve. Sajnálattal közlöm, hogy ez itt nem a CSI: Senki sem fog egy DNS-mintából betörőt fogni Magyarországon. - Bár a technológia létezik (a világon), de nemhogy varázsadatbázis nem áll rendelkezésre, ha még össze is tappancsolja minden lakó a helyszínt, az esély, hogy elinduljon valami értelmes ügy, a nulla közelére csökken.

Hogyan fogadjuk a rendőrt, aki kiérkezik?
Természetesen forró kávéval és friss süteménnyel (tudtommal a mogyorós piskóta az átlag nagy kedvence.)
Tartsuk fejben, hogy mindezt úgy kell megtenni, hogy nem nyúlunk semmihez a lakásban, tehát röviden tömören SEHOGY. Még mindig NINCS TAPI.

Ha egy mód van rá, akkor az ingatlan bejáratánál, esetleg telefonközelben várjuk a Kollégákat, elvégre néhány lakás olyan lehetetlen helyen van, hogy néha nekünk is körözni kellett, mire megtaláltuk (főleg, hogy a kétségbe esett észlények a nappaliban kuksolva várták, hogy rájuk törjük az ajtót és szempillantás alatt megváltsuk a világot.)
Tehát: értelem szerűen vezessük körbe a kiérkezett jelvényeseket, majd mutassuk meg a külső sérüléseket az ingatlanon. (Természetesen a kiérkezés pillanatától a szemlebizottság elnöke fogja vezényelni az eseményeket, tehát ezeket nem fogom hosszasan taglalni.)


Rá fognak kérdezni, hogy nagyjából mi tűnt el, milyen értékben.
A bűnügyi technikus kolléga eközben elkezdi a nyomok rögzítését, itt jön a sok ideje várt "helyszínelős" jelenet, porozás, ha szükség van rá, cipőnyomok rögzítése, fényképek rögzítése stb, stb.








Mikor a Kolléga, aki a kérdések sorozatát teszi fel, elkezdi felsoroltatni nagyjából az eltűnt értékeket, nekünk is érdemes vezetni a listát, és a szemle befejeztével tovább bővíteni azt, hogy mikor befáradunk az illetékes intézménybe feljelentést tenni, megkönnyítsük mind a feljelentést felvevő rendőr, mind a saját dolgunkat. A helyszínelőknek csak egy hozzávetőleges listára lesz szükségük, hogy be tudják saccolni, hogy az összes kár mennyi - ez egyfajta besorolást von maga után.

A szemle végeztével az orrunk alá nyomnak majd egy -valószínűleg kézzel írt- dokumentumot, a helyszíni szemléről készült papírokat. Tessék őket nyikk nélkül aláírni.Sajnos találkoztam olyan agyassal, aki nem volt mindezt hajlandó aláírni. Egy - a helyszínen a rendőr által tapasztalt állapotokról, valamint a rögzített nyomokról és esetlegesen leszerelt zárakról készített listát. Ha eredendően nem áll szándékában aláírni a papírt, akkor NE HÍVJON RENDŐRT: ez olyan, mintha kihívná a járőrt azért, mert összeveszett a párjával, majd nem nyitna nekik ajtót, "csak mert nem" indokkal.(minderről részletesen fogok beszélni hamarosan)
>>Nagy valószínűséggel nem azt írjuk alá, hogy átruházzuk minden értékünket a megjelent rendőri erőkre. (tekintve, hogy épp most törtek be ráadásul, ennek sok értelme nem is lenne.)

A nyomozó, vagy technikus kolléga javaslatot fog tenni azzal kapcsolatban is, hogy mikor érdemes bemenni feljelentést tenni a betörésről - ez legtöbbször a betörést követő legközelebbi irodai munkaóra lesz.

(Megj.: Saját tapasztalatok alapján írom ezeket ide, mert mindezt, amit most itt taglaltam, megkérdezték tőlem helyszínelések közben: és a "most mi történik"- c. kérdéseket próbálom a jövőben kiküszöbölni, ugyanis nem minden nyomozó kolléga lesz olyan édes pofa, hogy kiselőadást tartson a sértettnek arról, hogy melyik eszköz hogyan működik. Én sem fogom elmagyarázni, maximum egy minden területet kimerítő beszélgetés után egy olyan valakivel, aki nyakig ül a szakma ezen területének részleteiben, vagy, ha én magam is arra adom a fejem, hogy ilyesmivel foglalkozzak.)

Miután a szemle befejeződött, és könnyes búcsút vettünk imádott rendőrkéinktől (hogy én, elfogult? Kikérem magamnak...) elkezdhetjük a fent már említett lista megírását, immár részleteiben.
Amit a lista tartalmazzon: az eltűnt tárgy neve, hozzávetőleges értéke, valamint ami nagyon fontos és senkinek sem jut eszébe: ha elektronikai cikkről van szó, az ún. IMEI szám. Ez az a gyártási szám, amely minden egyes elektronikai cikk egyedi azonosítója, ami egy esetleges felderítés esetén beazonosíthatóvá teszi lopott ketyerénket. (került már így meg laptop, konkrétan családomban lopott mobiltelefon, de sorolhatnám...)

Ruhák esetében, ha magas értékűek, részletes leírás, anyag, szín, minden létező egyedi jelzés (elektronikai eszközök esetén is minden feltűnő sérülés, gravírozás, vagy egyedi ismertetőjel is fontos.)


Ha a szemle után rögtön nincs alkalom a feljelentés megtételére, akkor másnap az illetékes rendőrségi épületben megtesszük a feljelentést, ezzel a mi részünk -már amibe mi beleszólhatunk- be is fejeződött. A következő rész már a rendőrökre hárul, a mi osztályrészünk csak a türelmes várakozás. A részletes lista, a felkészültség rengeteget tud segíteni a feljelentés gyors lezavarásához, ezzel a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozva mindkét résztvevő félnek (rendőr + sértett), és reményeim szerint a legtöbbet az elkövető számára.

Ami a legfontosabb, és ez lesz ma a záró gondolat: Ne hagyjuk a rendőröket nyom nélkül: Segítsük azzal a munkájukat, hogy nem próbálunk meg magánnyomozást kezdeményezni, ezzel meggátolva az eredményes helyszínelést.

Traffi-frász

Ugye mindenki ismeri a következő jelenetet: civil, vagy épp csíkos autó áll az út szélén, benne egy kolléga terpeszkedik kényelmesen valami nagy, fekete doboz mögött, miközben ördögi kacajjal, és egy minimum 30.000 HUF értékben kiállított sztárfotóval ajándékozza meg a gyorshajtók mindegyikét.

Borzasztóan frusztráló tény, hogy az emberek számára a közlekedésrendészet fogalma (már ha egyáltalán létezik a fejükben) kimerül a sebességmérés tevékenységében. Aki sosem ismert forgalomellenőrző járőrt, az soha az életben nem fogja tudni, hogy eszik-e, vagy isszák ezt a fajta beosztást.Nekem volt szerencsém párat megismerni, megkedvelni, és megtudni, hogy mi is folyik ottan a fehéröves sztárfotósok világában.

A helyzet, azt kell, hogy mondjam, siralmas.

Visszatérve a "frusztráló tény" kifejezésre: akárhány embert kérdezek általános véleményükről a rendőrökkel kapcsolatban, hihetetlen, majdnem 100%-os arányban az a válasz (és itt sajnos ferdítenem sem kell a statisztikán), hogy
"***ba(tarkabarkaszarka)ák meg,*** , mert mindig csak mérnek... Miért nem kapják el inkább a bűnözőket?!"



Nincsenek szavak, amelyekkel kellően mélyen tudnám érzékeltetni, hogy ilyenkor mit érzek, elmondom hát képekkel... Elvégre egy kép felér ezer szóval.

...és a kedvencem: a taktikai verzió:

Most, hogy intelligens embertársaim is (akik tudatában vannak az általános reakció értelmetlenségével) vettek egy mély levegőt, tovább mehetek erre az egész traffipax-dologra. 

Imádom, hogy az emberek azt hiszik, hogy a kékruhások saját maguknak találják ki, hogy mikor mit csináljanak. Ember. Te félkegyelmű, Te anyaszomorító, Te IQhiányos! Tényleg az a gondolat fogant meg a (valószínűleg) mikrochip-méretű agyadban, hogy Kovács János őrmester egy napon felébredt, és -szigorúan a reggeli kávé után- az az első gondolata, hogy "ez azzz, ma is beülök 10 teljes óra hosszára a traffipax mögé, és jól kitolok minden autóssal, mert én vagyok a törvény, ők meg megérdemlik, mert SAJT"...? 

Add meg nyugodtan az elérhetőségedet a comment szekcióban, ölben foglak elvinni a legközelebbi elmeorvosi rendelőbe. Bár lehet, hogy inkább állatorvos, vagy még inkább egy képzett terapeuta kellene ebben az esetben.

A pénz nem motivál egyetlen kocsiban ülő kollégát sem.

Kovács János egy nyamvadt fityinget nem fog kapni abból az összegből, amit Tőled összetraffizik. Egész nap a kocsi hátsó ülésén görnyedni: Tényleg így képzeled el életed pokolian rosszindulatú megnyomorítójának legkellemesebb testhelyzetét? (Hol a pörgős bőrfotel...?) Ő ettől nem lesz nagyobb kutya a falkában, hogy jól megbüntetett néhány ostoba majmot, akiknek annyira kellett sietnie manipedire vagy csakazérmer' nemtökmindegy.

Fogadjatok meg egy tanácsot. 

Közeledik a karácsony, és az egyik legnagyobb közösségi portálon percenként bombáznak a fotóstúdiók jobbnál jobb ajánlatokkal, amiknek a hatására modellnek érezhetném magam, vagyis, ha csináltatnék portfóliót, akár hiperszuper akciós áron. Ha Te, kedves Olvasó, szintén szeretnél magadról pazar képeket, akkor a Rendőrség fotósait fogom Neked az utolsóként javasolni. A képek meglehetősen rossz fókusszal, távolról készülnek, oda nem illő számadatokkal vannak tele, valamint irtó szemcsések is a legtöbb esetben. Ami pedig nem utolsó a mai nagy piaci verseny szempontjából: a tarifa. Íme az országos ártábla a méregdrága rendőrségi portfólióhoz, sebességhatár, és annak átlépése per fotó esetén.

Ugye, hogy nem jó biznisz?
Nyilván én nem érthetem a száguldás örömét, elvégre áramon kívül egyelőre nem vezetek mást. Ennek ellenére gyűlölettel vegyes szívfacsarodást okoz minden egyes alkalommal a híradóban leközölt, gyorshajtás miatt elhunyt emberek hada. Sokan panaszkodnak, hogy lassan bármelyik kereskedelmi csatorna esti híradóját átnevezhetnénk kék hírekre, annyi a rendőrsztori. Az viszont ledöbbent, hogy ennyi szörnyű baleset után sem képes rájönni a sok marharépa, hogy az Ő nevét is beolvashatná Szellő István fél hétkor, mert ökör módra hajtott, mert a vasúti kereszteződésnél 'az még csak halványpiros volt', s az élete talán pillanatokon múlt. Ha nem akarsz súlyos balesetekről hallani, viselkedj úgy, mint egy felelős felnőtt, és NE OKOZZ EGYET SEM.

Ha a pénzbírság tündérmeséje, így, sok-sok félobszcén kifejezésemmel tarkítva sem tudott meggyőzni, akkor mondok meggyőzőbb indokot a lassításra olyanoknak, akiknek nem tetszik a kormány (akárki is van ott, csak utálják és kész):

Minden pénz, amit Te büntire kifizetsz, az államnak megy. Ki az a hülye, aki utálja az államot, és azért hajtana gyorsan, hogy mindezért borsos összegekkel támogathassa az általad korruptnak gondolt politikusokat, vagy azok kutyáit/macskáit? Gondolkozz el, Te Sötétség Szülöttje.

Ezt itt hagyom így, költői kérdésnek lebegni a levegőben, válaszolja meg magának bárki aki meri.

Nem minden ember rendőr, de MINDEN rendőr ember.

"Mindenki másképp csinálja".
Nyilván ez nem egy nagy, ismeretlen bölcsesség, ami bárkinek brutális, hihetetlen megvilágosodással szolgálhatott. Van korrupt, van korrekt, van jóképű, van csúnya, van öreg és van fiatal. Nyilván ez a kis töredék lista nem elégíti ki azt a széles spektrumot, amit a Cégnél dolgozó emberek személyiségét, milyenségét jellemzi. Kitaláltam, hogy írok pár megtapasztalt jellemzőt, hogy ne kelljen senkit sem valótlannal vádolni.

(Lábjegyzet:) Eredetileg úgy terveztem, hogy ez a poszt 200%-ig személyes töltetű lesz, és le is fogom tiltani azon olvasók részére, akik nem regisztrálnak, így kiszűrve azokat az embereket, akiket nem érdekel a blog írójának 'miértje', vagyis, hogy miért éppen ez a cég, miért itt és miért most.
Sajnos a Blogger azonban (jelenlegi tudásom szerint) nem engedi, hogy -lazán kezelhető módon- privátra állítsam az olvasni valókat, így maradt az 'óvatos' fogalmazás. Meg is kezdeném ezt a kis "miértek bejegyzését", és remélem, hogy nem csúszom meg semmin, illetve, hogy eleget, de nem túl sokat árulok el.

Miért a Cég?
Sokan kérdezték már (többen a hisztéria határán), hogy miért éppen, miért pont a rendőrök? Ne már...
Na akkor az elején kezdem, rövidre fogom, és velősre.
2010-ben kezdődött a nagy "tinédzser l'amour", ami azóta is kitart, kisebb-nagyobb fellángolásokkal (amik véleményem szerint igenis értékes részei egy jó kapcsolatnak- nekem ez jutott.)
Nyáron szabadultam be a szülővárosom kapitányságára, tolmács beosztásban. Szörnyű napokkal a hátam mögött, (hogy érthető legyen: karikásra sírt szemekkel beléptem, és vártam, hogy mindenki szépen békén hagyjon, és, hogy leteljen a munkaidő, ami után folytathattam az önsajnálatot.)

Természetesen a Sors olyan meglepetéssel szolgált, amilyenhez hasonlóra azóta is várok, hogy történjen még. De ezt irtó nehéz lesz überelni.

Tisztázzuk, hogy úgy mentem be az újdonsült munkahelyemre, hogy 1.: kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy eszembe jusson az például, hogy itt nekem mindenféle flancos felelősségem van, tehát csúnyán megjárhatom, ha valamit félre fordítok. 2.: teljesen kiment a fejemből, hogy én tulajdonképpen tartottam a rendőröktől. Azon sztereotipisták közé tartoztam, aki ha meglátott egy szépen felmatricázott szgkt, vigyázzba vágta magát és várta a jogtalan büntetést.

Mindez azonban a másodperc töredékrésze alatt eltűnt a levegőből. Egy fiatal, rugalmas, irtó közvetlen és frenetikus humorral rendelkező csapattal sikerült találkoznom. Az ott dolgozó emberek mindegyike a maga nemében egyedülállóan szerethető személyiség, és nem restellettek kiszedni a kis tolmácsot a halál torkából. Ezt tessék mindenkinek úgy értelmezni, ahogy szeretné, hagyok helyet a lehető legőrültebb ötleteknek.

Sokkal tartozom Nekik. Ők voltak azok, akik kirántottak a monoton mindennapok szürkeségéből, és ehhez nem feltétlenül kellett akárhová vonulni. Úgy bemenni valahova reggel/vagy éppen éjfélkor , hogy kilométerszéles mosoly vár az emberre már a bejáratban, nos ez ritka. Én találtam egy helyet. Olyan megértő és befogadó, és nem utolsó sorban intelligens hölgyekkel és urakkal ismertetett meg a Sors, hogy a mai napig sem győzöm hálálkodni.

A küldéseknél tapasztalt emberségesség, a szakmai tudás megjelenése pedig néha tényleg arra késztetett, hogy eltátsam a számat. (amikor a sokezer jogszabályból egy 2004es verziót idéz a járőrbácsi nekifutásból szó szerint, akkor azért az már na... De lehet, hogy ez csak engem hat meg.)

Leszögezném, hogy (sajnos) azon kevesek közé tartozom, akik joggal gyűlölhetnék is akár (legalább) egy rendőrt, de vagyok ahhoz elég  intelligens, hogy a szakmai tudást tudjam objektíven értékelni. Mindezt meg is teszem, ami meg az egyenruha alatt van: Na az az, ami nem ide tartozik.Vissza ahhoz a részhez, hogy miért Ők a jófiúk:

Siófok nem az a város, ahol nehéz elveszíteni az embernek a fejét. Nyár, őrület, bulizás, garázdaság... Mit sem tudó civilként már réges-rég szétzúztam volna pár koponyát néhány olyan esetnél, amik égbekiáltóan felháborítóak voltak. És mégis: Áll mellettem a jelvényes, nyáltól fröcsögő ordítást hallgatva, vesz egy mély levegőt és megkérdezi, hogy "pontosan mi is történt, Hölgyem?" Számomra már szinte vérlázító volt ez a nyugalom és udvariasság. "De hát neki ez a munkája"-mondaná most a sok szűkagyú. Ez egy tévedés. A rendőrnek szerintem sehol sem szerepel a munkaköri leírásában, hogy rezzenéstelen arccal tűrje, ahogy egy senkiházi IQfighter porrá alázza sok-sok szemtanú előtt, hiszen Ő nem üthet vissza... Ezek a jómadarak persze majd megkapják a karma ajándékát egy nap, de azért személy szerint szívesen okoztam volna bármelyiknek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket...

Hát itt az ok: Ez a munkahely, ami random meseországként csöppent az életembe, annyi mindenre tanított meg oly kevés idő alatt, hogy a mai napig csak folyamatban van a feldolgozás. Sokak közül például:

Minden helyzetben érdemes megőrizni a hideg véredet.
Minden félelmetes újdonság felé nyitni.
Valamint, hogy az életben semmi sem fekete vagy fehér.
Ignoráns taknyosként ezeket nekem is látnom, hallanom és fordítanom kellett, hogy eléggé mélyen beivódjanak az agyamba az ilyesfajta szituációk. Amiért viszont a leghálásabb vagyok, hogy olyan lányokat, srácokat, apukákat és anyukákat ismertem meg itt, akik közül sokakra felnézek, és minden nap mosolyt csal az arcomra, ha egy közösségi portálon a boldogságukról szóló fényképeket, vagy épp mondatokat rakják.

Miért egy online platformon osztom meg mindezt?
1.: ha kapnék erre újságot, nyilván napilapot csinálnék belőle, pici rózsaszín szívecskékkel, blablabla...
2.: (és itt jön a lényeg...)
Szerencsémre a blogom olyan nyelvi eszközöket ad a kezembe, amelyekkel akár egy szó segítségével ezret elmondhatok. Sok-sok gondolatom többjelentésű, vagy épp hagy teret a továbbiak születésének. Ez az én módszerem, szeretem, és ragaszkodom hozzá. Plusz, így, ha bárki magára ismer, legalább elmosolyodhat egy pillanatra. (az ugyanis nem ártalmas sem Ön, sem környezete egészségére.)

Miért most?
2012-ben született a blog. A tény, hogy épp az állatvédelemmel kapcsolatban is a Céges élet egy olyan figurájával sikerült találkoznom, aki megint arra késztetett, hogy felkapjam a fejemet, azt hiszem, magáért beszél. Mindez kellő motivációval szolgált, hogy tovább folytassam a pötyögést, ha megint agymenésem támad. Tulajdonképpen a "most" innentől kezdve bármely random időpontot jelent majd, amikor poszt jelenik meg.

Rendőr bácsi kérem, én nem harapok!

Előrebocsájtanám, hogy ez a mai iromány kicsivel személyesebb lesz, mint az eddigiek. Mondhatni elengedem magam.

Egy zseniális kezdeményezésnek lehetek talán részese (ha máshogy nem, bloggerként) valamikor a közeljövőben. Ovit fogunk látogatni, ahol arról tartunk a gyerekeknek előadást, hogy hogyan kell viszonyulni idegen, illetve kóbor kutyákhoz.  Testtartásuk és viselkedésük alapján fogjuk megmutatni a gyerekeknek, hogy valószínűleg az épp meglátott kutyus milyen lelki állapotban van, és hogyan kell ennek megfelelően reagálni.

Elgondolkoztam... A 'rendőr' sok ember életében-elméjében egy külön fajt képvisel. Elég beszűkült és ostoba hozzáállás, de akkor most Nektek, Sötétek, szeretnék egy rövid blogbejegyzést megejteni arról, hogy "Hogyan viszonyuljunk a kóbor rendőrhöz?"

Először is: Ha (ne)adj' Isten kilépsz a barátnőd lakásából, és szembe találod magad két kék ruhába öltözött, feltűnően jól felfegyverzett, jelvényes bácsival, akkor ne-kapj-szívrohamot. A munkájukat végzik, nem random barmokat próbálnak egy társasházban igazoltatni. Egy "Jó estét" megteszi. 

(Utólag üzenném a meglepett kolléga úrnak, hogy ne tessék meglepődni, ha rámosolygok és udvariasan üdvözlöm: a normális ember -ugyan kihalóban lévő "faj", de- még létezik.) (Igen, "sima" pénztárosokra is szoktam mosolyogni, kééérlek, gyilkoljatok meg ezért is.)

Előre is sajnálom azokat, akik már réges-rég tudatában vannak ezen beszélgetési és viselkedési formáknak, de sajnos az a tapasztalatom, hogy néhány madár olyan szinten tökkel ütött, hogy az ilyesmiről is csak a neten hall, és tájékozódik. Na de, csapjunk bele az igazi lecsóba!

Jobb esetben egy jó napon nem szükséges rendőrrel találkoznia az embernek (én ugyan azon kevesek közé tartozom, aki élvezi a társaságukat, de hát senki sem tökéletes...:-))

Tehát: ha mégis intézkedésre kerül a sor, két opció van: ha Te csináltál kakit, vagy, ha Veled csináltak kakit. Egyik sem kifejezetten jó, de megtörténik, szóval lehet, és kell is róla beszélni.

Van a német módszer (ezzel kevesebb bajod eshet, csak szólok.)

Befogod szépen a szádat, elhiszem, hogy be vagy tolva, mint a kisfiók, de ha nekiállsz 200 dB hangerőn a jól öltözött járőr arcába történéseket adagolni, azzal messzire nem jutsz. Melóznak. Te egy vagy a sok ostoba között, akivel Nekik a nappal/este folyamán foglalkoznia kell.

Ha sértett vagy (jobbik eset): Lehetőleg higgadtan és udvariasan próbálj meg viszonyulni a kivonuló rendőrhöz, ezzel a saját és az Ő munkájukat is nagyban megkönnyíted. Az arcoskodás nem megfelelő eszköz, még ha a kolléga lazának is tűnik: Sok esetben láttam, hogy az illető (takony tinédzser) nekiállt arcoskodni, tegeződni egy olyan jelvényessel, aki az apja lehetett volna, aztán meglepődött, hogy válaszként nem pacsit kapott, hanem egy felszólító mondatot, amik többek között tartalmazták a "személyi" és az "igazolvány" szavakat.

Megjegyzés: Azért neveztem el német módszernek, mert Németországban a fiataloknak nemhogy a nem megfelelő hangvétel használata nem jut eszükbe, hanem libasorban várják, bevarrt szájjal, hogy leordítsák a helyi erők a fejüket akármi rendzavarásért. Ha kussolnak, talán nem kiabálják le róluk az összes hajhagymát...

Ha viszont elkövető vagy: Valószínűnek tartom, hogy ha kihívták rád a rendőröket, akkor ennél a blognál Neked semmi keresni valód. A végső gondolatod úgyis az, hogy Te, a nagyokos, nyilván teljesen józan és kulturált, valamint a végletekig szofisztikált magatartásoddal nyűgözted le a téged vádolókat, és véletlenül sem azzal, hogy nem normálisan viselkedtél.

Hülyékkel meg persze, nem állok le vitatkozni, mert levisznek a szintjükre, majd legyőznek a rutinjukkal.

Itt most derékba is töröm ezt a miniatűr "hogyan csináljuk" bejegyzést, aztán ha megint szöget üt valami hasonló a fejembe, visszatérek...

Csak Így Simán: Újpest

Új feladatom -amit ugyan magamnak tűztem ki célul-, miszerint szeretnék több publicitást adni nyomtatásban is az állatvédelemnek, egy új szintre emelte a kapcsolatomat a "Céggel". Tekintve, hogy a IV. kerületben igencsak dívik az állatvédősdi, kézenfekvőnek tartottam, hogy ellátogassak oda, és egy jó kis szaftos beszámolót írjak az angol nyelvű közösségnek arról, hogy bizony nálunk, Magyarországon is létre tud jönni egy olyan elszánt, önfeláldozó és önérzetes csapat, akik arra szentelik szabadidejüket, pénzüket és szaktudásukat, hogy az elhagyott, megkínzott, vagy épp nem megfelelően tartott állatokkal foglalkozzanak.

Arra azonban nem számítottam még legvadabb álmaimban sem, hogy megint a Rendőrségen kötök ki. De megtörtént.

Önjelölt kellemetlenkedőként betettem hát topánkámat a kerületi Kapitányságra, hogy az Állatvédelmi Járőrök "hivatalos oldalát" egy picit kifaggassam a sztoriról.

Ugyan siófoki létemre nyilván az a kaps lesz mindig is a szívem csücske, amolyan sokadik otthonom, tele fantasztikus szaktudású és intelligens emberekkel (kit miért tud szeretni az ember...), de ma átértékelődött bennem a "bunkó pesti" fogalma. Leginkább megszűnt létezni.



Sokaktól sokszor hallottam, hogy Pesten rendőrködni egyenlő a zombivá válással, mindenki kedvetlen, monoton, illetve érzéketlen. A bánásmódról, ami a károsult civileket illeti, inkább nem is mesélem a horrorsztorikat. A vegzáláson kívül mást itt a "kollégák" mást nem csinálnak, esetleg néha felrúgják az épp alvó csövest, aztán jót kacagva tovább állnak. Na ezt most tessék elfelejteni, jön a valóság.

Elvárások: unalmas emberek, fapofával leültetnek egy székbe, majd mikor az Urat kérdezem a történetről, szépen faarccal megválaszolja a kérdéseimet, majd valamilyen mondvacsinált indokkal kitessékel 10 percen belül az irodából.

Tapasztalat:

Az épületbe belépve szinte már éreztem is a szokásos (számomra) kellemes, "jelvényes" atmoszférát. Tapasztalataim ellenére senkire sem kellett előre mosolyognom, olyan barátságosan fogadott mindenki, hogy azt hittem, menten dobok egy hátast. (Mea Culpa; előítéletek, előítéletek...)

A legnagyobb meglepetés azonban a Kapitányságvezetőnél ért: (annak ellenére, hogy az interneten csupa szépet s jót hall az ember, azért igyekeztem óvatosan számítani a csupa jóra, de mint kiderült, mindez teljességgel felesleges volt.)

Egy olyan férfival volt szerencsém leülni beszélgetni, aki nem csak megfelelő kiállású, és kompetens vezetőnek tűnik számomra (tegyük hozzá, hogy az én értékelésem mit sem ér, elvégre laikus szemmel nézem végig a történteket), hanem végig észben tartotta, hogy ez nem a szokványos, hivatalos kérdezz-felelek lesz. 

Beszélhettünk volna számadatokról; abból ugyanis van bőven. De! Mindenfajta előzetes puhatolózás nélkül számolt be állatbarátságáról, s hogy személy szerint Neki mennyire fontos az, hogy egy akármilyen állat ellen elkövetett bűncselekmény/szabálysértés mélyen érinti az állományát, és egyöntetűen kiállnak ezen nemes cél mellett. (Kérdem én, hogyan is jöhetett volna létre enélkül egy, az SPCA-hez kísértetiesen hasonló mozgalom, ha mindez az aktívan résztvevőket ne érdekelné? 

Visszatérve az állományra: hallomásból egy -az élethez és annak értékéhez- olyan hozzáállással rendelkező csapatról számolt be a "Főnök", ami szerintem széles e világon páratlan. A járőrök élvezik az Állatmentő Ligával közös járőrözést, és tudatában vannak annak, hogy -ugyan rengeteg kötelességet írnak nekik elő, amit nem ők találnak ki maguknak, de ebbe nem fogok belemenni- nekik is "kutya" kötelességük a segítségre szorulókat oltalmazni, megvédeni. 

Remek érzéssel tölt el, hogy nem szabtak a feljebbvalók sem gátat egy efféle kezdeményezésnek, pontosan ezért születik most ez az aprócska pro-rant. Tele a pici szívem örömmel, mikor egy fiatal csapatot olyan szinten támogat egy (elvileg!) betokosodott vezető réteg, hogy az fizikai valójában is meglátszik.

Lassan születik a hivatalos cikk, csupa széppel s jóval, az angol nyelvű közönség részére. Úgy vélem, ez egy olyan típusú összefogás, amiről a legtöbb embernek hallania kell, sőt mi több: követni a példát. Egy ilyen jó cselekedet senkinek sem okoz fájdalmat, sőt, ha csak fele annyira jó kedve lesz bárkinek mint az enyém, már megérte beleölni ezt a fél órát, órát, párezer forintot, hogy elvigyük a kutyusunkat chipeltetni, egy jót sétálni, játszani, vagy, hogy -mindig csak egy kicsit jobban- odafigyeljünk egymásra.

Újpestnek ez sikerült. Szívből jövő gratulációm.